Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
article preview

Levél a Polgárőr Egyesületek Vezetőinek!

Polgárőr Egyesületek Vezetőinek!

Polgárőr Egyesületek Vezetőinek!

 

Tisztelt Elnök Asszony/Úr!

 

Tájékoztatom, hogy a Veszprém Megyei Polgárőr Szövetség elnökségének döntése alapján a Megyei Polgárőr nap szervezését megkezdtük a szervezési elnökhelyettes úrral. 

Dudar község polgármesterével Tóth Edina Kitti asszonnyal a Veszprém Megyei Polgárőrségek Szövetségének elnökségének képviseletében –Dézsi János elnök úrral, illetve Dülk József elnökhelyettes úrral tartottunk egy egyeztető megbeszélést a 2017. szeptember 23-án megrendezésre kerülő megyei polgárőrnapot illetően.

A megbeszélésre a polgármester asszony által tett kezdeményezés, felajánlás alapján került sor.

A megbeszélés lényege volt, hogy 2017. szeptember 23-án Dudar községben megrendezésre kerülő Körte-Dió Fesztivál elnevezésű – több éve sikeres - rendezvényükhöz kapcsolódóan kerülne sor a megyei polgárőr nap megtartására.

A megbeszélésen a rendezvényhez igazodóan 09.00 órától 15.00 óráig, illetve 22.00 óráig egy kulturális és egyéb rendvédelmi tevékenységet bemutató, szemléltető programokból álló műsort terveztünk összeállítani pl.: (polgárőrség, rendőrség, tűzoltóság, mentőszolgálat eszközeinek technikai bemutatója, polgárőrjárművek felvonulása, fegyverzeti, kommandós stb. bemutató, KRESZ, Bűnmegelőzési totó, főzőverseny - minden régió főzőcsapattal indult volna-, tehetséges polgárőr egyesületek tagjainak bemutatkozó előadását terveztük még - ének, tánc, zene, egyéb műfajban-, közös eskü, zászló szentelés, neves színészek fellépése önkormányzat finanszírozásában stb.)

A fentiek mellett gyerekeknek népi játékok, légvár, kézműves mesterségek bemutatóját, rajz kiállítást.

Vércukor-koleszterin mérést, véradás, kézműves sajtok és termékek bemutatóját, süti versenyt, vállalkozó kedv esetén egy kis ügyességi versenyt, mindehhez mindenkinek egy tál étellel, és üdítővel kedveskedtünk volna és természetesen mindezen felül saját költségen lehetett volna egyéb termékeket, hurkát, kolbászt és egyéb finomságokat vásárolni.

A helyszín a Művelődési ház és a sportpálya valamint ahhoz kapcsolódó területek lettek volna. Parkolás a környező utcákban, általános iskola udvara, temető, iskola, ABC előtti aszfaltos területen tudtuk volna biztosítani.

Tájékoztatlak Benneteket, hogy a szervezési elnökhelyettes úrral vállaltuk a rendezvénnyel kapcsolatos feladatok elvégzését. Ehhez kértem, hogy erősítsenek meg bennünket a vállalásban, illetve a felhasználható pénzügyi keretet szavazzák meg, hogy a rendezvény szervezési munkálatait időben eltudjuk kezdeni.

Ahhoz, hogy a fentiekben tervezett megyei rendezvény sikeres legyen a szervezési elnökhelyettes úr kérte az elnökség tagjait, a járási koordinátorokat és a helyei egyesületek vezetőit, hogy előzetesen mérjék fel augusztus 23-ig a résztvevők várható létszámát.

A visszajelzések alapján a polgárőrnapra jelentkezők száma nem érte el 100 főt. Erre a létszámra figyelemmel írta ki Dülk József elnökhelyettes úr, hogy annak megtartására nem kerül sor,- érdektelenség miatt.

A fent jelzett programok megszervezésével lehetett volna színesebbé, érdekesebbé tenni polgárőr napot. Igen jelentős számú együttműködő bevonását, ilyen érdektelenség esetén mi is túlzónak tartjuk.

Az egyesületek Vezetőitől beérkező észrevételekre figyelemmel, kérem Tisztelt Vezető Hölgyet/Urat, hogy ismételten soron kívül szíveskedjen az egyesületeik tagjait megszondáztatni a tervezett megyei polgárőrnapot illetően.

Határidő: 2017. augusztus 28-án 12:00 óra.

Amennyiben a létszám, és az érdeklődés megfelelő lesz, abban az esetben a szervező munkát tovább folytatjuk, és a rendezvényt igyekszünk a legjobb tudásunk, szorgalmunk alapján megszervezni.

 

Ehhez viszont mindenki támogatását, segítségét szeretnénk kérni.

 

Gyors és eredményes intézkedését előre is köszönöm.

 

Veszprém, 2017. augusztus 24.

 

Tisztelettel:

                             Borbély Zoltán r. alezredes sk.

                                     rendőrségi főtanácsos

                                         osztályvezető

                                       szakmai alelnök

 

 

 
Eredeti levél itt olvasható:Megyei Polgárőr Nappal kapcsolatos tájékoztatás!!!.doc
 
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.

Profilkép

Utolsó kép

Pontos idő


Naptár


Hírek


Időjárás


Közösségi oldalunk


Több mint önkéntesség


Levelezőlista


Archívum

Naptár
Május
2022
Ke Sze Csü Szo Va
            1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31          

Elérhetőség

Troják Mihály

Szápár Polgárőr Egyesület
8423.Szápár. Kossuth.u

+36 30 709 - 8455 ; +36 20 299-2705

szaparpolgaroregyesulet@gmail.com

Statisztika

Most: 2
Összes: 242192
30 nap: 3380
24 óra: 68