Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Képzés a Pápai járás polgárőreinek

Bűnmegelőzési tájékoztatóval, közlekedési ismeretekkel, valamint intézkedéstaktikai bemutatóval egybekötött képzést szerveztek a pápai rendőrök a térség polgárőr egyesületei számára.

papa1127-751x437.jpg

Az első képzési napnak 2018. november 17-én délután az adászteveli művelődési ház adott otthont, majd 2018. november 24-én délelőtt Lovászpatonán, délután pedig Vináron várták a Pápai Rendőrkapitányság munkatársai az érdeklődő polgárőröket. A megjelentek tájékoztatást kaptak az idősek sérelmére elkövetett leggyakoribb bűncselekményekről és azok megelőzési lehetőségeiről, majd a személy- és áruszállítás közlekedési szabályaival ismerkedhettek meg.

Ezt követően szó esett a polgárőrökre vonatkozó törvényről, a jogos védelem eseteiről, valamint a 112-es segélyhívószám használatáról is. A képzés további részében a rendőrök intézkedéstaktikai bemutatót tartottak a polgárőröknek, amelynek keretében felvázolták azt is, hogy a közös szolgálatok során a polgárőrök miként tudják segíteni a rendőrök munkáját.

Az utolsó képzési napot 2018. december 1-jén Nemesgörzsönyben tartja a Pápai Rendőrkapitányság.

Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.
 


Utolsó kép


Pontos idő

placeholder for flash movie

Naptár


Hírek


Időjárás


Közösségi oldalunk


Több mint önkéntesség


Levelezőlista




Statisztika

Most: 1
Összes: 55657
30 nap: 5254
24 óra: 187