Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
article preview

Új stratégia az OPSZ kommunikációjában

Az OPSZ meghatározta a 2021-es év kommunikációs stratégiáját – többek között erről tárgyalt az újonnan alakult Kommunikációs bizottság.

A Készenléti Rendőrség Lovagtermében tartotta meg évindító kommunikációs értekezletét – a járványügyi előírások betartásával - az Országos Polgárőr Szövetség.

Itt elsők között született döntés arról, hogy megalakításra kerül a Kommunikációs bizottság, amely feladata a polgárőrség belső- és külső kommunikációjának koordinálása, megszervezése.

- A kommunikáció hagyományos eszközei már nem megfelelőek a 2021-es év kihívásai közepette – mondta el az ülés nyitóbeszédében dr. Túrós András, az OPSZ elnöke. – A pandémiás helyzet teljesen új irányvonalakat követel meg ezen a területen, a színterek beszűkültek, elsősorban az online térbe szorultak. A rendelkezésre álló modern kommunikációs lehetőségeket még jobban ki kell aknázni ahhoz, hogy mind a szervezeti, mind a külkapcsolati kommunikáció hatékonyan működjön. Ki kell alakítani azokat a csatornákat, ahol hatékonyan lehet közvetíteni a szervezet működését segítő információkat, illetve a szervezeten kívülre pedig jussanak el azok az értesülések, amelyek bemutatják azt az áldozatos önkéntes munkát, amelyet a polgárőrök végeznek – tette hozzá az elnök.

A szakmai értekezlet során a résztvevők beszámoltak a területet érintő tapasztalatokról, megtették javaslataikat az új irányvonalak kialakítása kapcsán.

A bizottság elnöke, Csóra György összegezte az OPSZ kommunikációjának jelenét, értékelte azokat a meglévő csatornákat, amelyek a bel- és külkommunikációt jelentik az OPSZ életében.

Erdős Csaba főszerkesztő/webszerkesztő beszámolt az elmúlt negyedév tendenciáiról, bemutatta a Polgárőr Magazin készítésével kapcsolatos munkát és az ahhoz köthető tapasztalatokat. A weboldal és a közösségi média tendenciái is bemutatásra kerültek. Ezekből egyértelműen kirajzolódott, hogy a hatékonyságot az egyesületek együttműködésével lehet csak fokozni.

A bizottság tagjai közül Markos György kommunikációt felügyelő elnökhelyettes is kifejtette álláspontját, amelyben hatékonyabb és erélyesebb külső kommunikációt sürgetett.

Az ülés zárásaként az idei év kiemelkedő feladatainak meghatározásáról is beszéltek a szakemberek, többek között az OPSZ megalakulásának 30. évfordulójáról és az ahhoz köthető teendőkről is esett szó.

szöveg: Erdős Csaba
fotó: Sebestyén Jenő

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.

Profilkép

Utolsó kép

Pontos idő


Naptár


Hírek


Időjárás


Közösségi oldalunk


Több mint önkéntesség


Levelezőlista


Archívum

Naptár
Június
2021
Ke Sze Csü Szo Va
  1 2 3 4 5 6
7 8 9 10 11 12 13
14 15 16 17 18 19 20
21 22 23 24 25 26 27
28 29 30        

Elérhetőség

Hegedüs Zoltán



Szápár Polgárőr Egyesület
8423.Szápár. Kossuth.u

Telefon:
+36/30/2404527
+36/20/5283659
+36/30/5678655

polgarorszapar@citromail.hu

Statisztika

Most: 3
Összes: 175368
30 nap: 5496
24 óra: 201